Mozdonyvezető gyakornoki program
Kedves Érdeklődő!
A mozdonyvezető gyakornokok egy körülbelül 16 hónapos nappali tanfolyamon vesznek részt.
Az elméleti képzés során általános, forgalmi, műszaki és egyéb vasúti utasítások megismerését szolgáló tantárgyakat sajátítanak el. Az elméleti órákon tanultak begyakorlását segítik elő a gyakorlati oktatások.
A műhelygyakorlatok keretében megismerkednek a vontatójárművek és a kocsik szerkezetével.
A forgalmi és vezetéstechnikai oktatások elméleti tananyagának készségszinten történő elsajátításához egy modern eszköz, a mozdonyszimulátor is segítséget nyújt.
A sikeres forgalmi és egyéb alapozó vizsgák letétele után kezdheti meg a tanfolyam hallgatója a vezetési gyakorlatot. A két vontatási nemes (dízel és villamos) képzés alatt kétszer három hónap vezetési gyakorlatot kell szerezni a tanult típusokon. Ez az időszak már a fordulószolgálatok rendje szerint zajlik, üzemi körülmények között.
A tanfolyam összefoglaló része után házi vizsga, majd hatósági vizsga következik, mely két részből áll: elméleti szóbeli vizsgából és gyakorlati vezetésből.
A 16 hónapos képzés végén általában 2 dízel és 2 villamos mozdony típus vezetésére szerez képesítést a gyakornok.
A képzés idejére a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. a mozdonyvezető gyakornokokkal munkaviszonyt létesít. A tanfolyam költségeit a Társaság finanszírozza. A képzési költséget a munkavállalónak részben vagy egészben akkor kell visszafizetnie, ha a szerződésben előírt feltételeket nem teljesíti.
A felvételhez szükséges feltételek: érettségi, orvosi alkalmasság, kiválasztáson történő megfelelés. Előny feltételek: szakirányú technikumi végzettség, számítógépes ismeretek, vasipari szakma, vasutas családtag.
Az induló képzések tematikájával kapcsolatosan a MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központjának honlapján (www.bgok.hu) is talál információkat.
Amennyiben meghirdetésre kerül a mozdonyvezető gyakornoki munkakör, annak részleteiről letölthető formában talál bővebb információkat e tájékoztató alatt. Amennyiben programunk felkelti érdeklődését, önéletrajzát és motivációs levelét kérjük, hogy küldje meg a hirdetésben megadott e-mail címre.

