2010. január 25.
Sajtóközlemény - Sikeresen állított csapdát a MÁV-TRAKCIÓ egy "álmozdonyvezetőnek"
Sikeres és összehangolt ellenőrzési akciója keretében 2010. január 21-én, a késő esti órákban a MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. csapdájába futott egy vasútbarát, aki mozdonyvezetőnek adta ki magát. A fiatalember azért került látótérbe, mert a társaság tudomására jutott, hogy már korábban is előfordult, hogy a MÁV hivatalos helyiségeiben megjelent, s ott mozdonyvezetőnek adta ki magát. A Blikk című napilap 2010. január 25-i számában megjelent feltételezéssel ellentétben az „álmozdonyvezető” vasúti járművet nem vezethetett.
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. ellenőrző szervezetének tudomására jutott, hogy a MÁV különböző szolgálati helyein már több alkalommal jelentkezett egy fiatalember, aki az ott leadott járművek kulcsához szeretett volna hozzájutni.
2010. január 21-én, a késő esti órákban a Budapest-Keleti pályaudvar mozdony felvigyázó helyiségében telefonon érdeklődött egy fiatalember, hogy nincs-e olyan mozdony, amit a szomszédos vasútállomásra kell vinni, mert úgyis arra van dolga, így a jármű eljuttatását el tudja végezni.
Tekintettel arra, hogy ez a jelentkezés teljesen életszerűtlen, és a szolgálati gyakorlattól merőben eltérő volt, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. munkatársainak gyanússá vált a fiatalember. A vontatási társaságnál előre elkészített szolgálati terv alapján történik a munkavégzés, a telefonon jelentkezett fiatalember azonban nem szerepelt a szolgálati tervben. A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. munkatársai ezért úgy határoztak, hogy a szolgálat-jelentkezési helyre csalják a telefonálót, ezért – csapda állítás céljából – egy mozdonyvezetési feladatot ajánlottak fel neki.
A telefonhívás után nem sokkal a szolgálat-jelentkezési helyen megjelent egy 25 év körüli, jó megjelenésű fiatalember, mozdonyvezető formaruhában. A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. mozdonyvezetők ellenőrzésére feljogosított munkatársa a szolgálati helyen kérte a fiatalember szolgálati okmányait, aki azonban ezekből egyet sem tudott bemutatni.
Mivel a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. munkatársai ezzel megbizonyosodtak arról, hogy az illető az, akit vártak, értesítették a rendőrséget. A fiatalembert ezután a VIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai vették át a szükséges hatósági vizsgálatok lefolytatása céljából.
A Blikk című napilap 2010. január 25-i számában megjelent feltételezéssel ellentétben a rendőrség által most elfogott „álmozdonyvezető” vasúti járművet nem vezethetett.
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. összehangolt akciójával sikeresen hiúsított meg egy, a vasút biztonságát veszélyeztető próbálkozást. A vontatási társaság a rendelkezésére álló valamennyi információval segíti a rendőrhatóság munkáját abban, hogy az eset körülményei mielőbb megnyugtatóan tisztázódjanak.
MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kommunikáció
press@mav-trakcio.hu

