2010. május 5.
Sajtóközlemény - Banki ügyféltalálkozó a MÁV-TRAKCIÓ szervezésében
Számos hazai hitelintézet vállalna szerepet a vontatási társaság járműfejlesztéseinek finanszírozásában
A MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. menedzsmentje 2010. május 3-án, Budapesten eelső alkalommal szervezett jelenlegi és potenciális banki partnerei számára szakmai-gazdasági tájékoztatót. A fórumra 18 hazai pénzintézet delegált szakembereket, akik a MÁV-TRAKCIÓ vezetőinek előadásaiból kaphattak képet a vontatási társaság működéséről, 2009. évi gazdasági helyzetéről és 2010. évi üzleti és fejlesztési elképzeléseiről.
Dr. Márkus Imre vezérigazgató a MÁV-TRAKCIÓ MÁV Csoporton belüli szerepéről beszélt. Hangsúlyozta: nagy jelentősége, továbbá számos gazdasági és szakmai előnye van annak, hogy a vontatási tevékenység ellátása önálló társaságon belül valósul meg.
Márton Ferenc működtetési vezérigazgató-helyettes a MÁV-TRAKCIÓ üzleti stratégiájának megvalósításához rendelkezésre álló eszközöket ismertette. Bemutatta, hogy a vontatási társaság mely piacokon tevékenykedik, kik a hazai és nemzetközi üzleti partnerei. Képet adott arról, hogy a MÁV-TRAKCIÓ az elmúlt időszakban milyen műszaki-technológiai beruházásokat hajtott végre, és hogy melyek a folyamatban lévő fejlesztések, kiemelve a vontatójármű beszerzés fontosságát és aktualitását.
Bihari Lajos gazdasági vezérigazgató-helyettes a MÁV-TRAKCIÓ 2009. évi gazdasági helyzetéről tájékoztatta a fórum résztvevőit. Részletesen beszámolt azokról a lépésekről, melyekkel a vontatási társaság sikeresen enyhítette a globális pénzügyi válság okozta negatív gazdasági hatásokat, majd vázolta a társaság 2010. évi üzleti tervének kihívásait.
A gazdasági vezérigazgató-helyettes prezentációjából a bankok képviselői előzetes információt kaptak a MÁV-TRAKCIÓ további 25 darab TRAXX mozdonyának finanszírozásával kapcsolatos elképzelésekről. Az újabb 25 jármű opciós lehívásához szükséges finanszírozó partner kiválasztására várhatóan még 2010-ben közbeszerzési eljárást indít a MÁV-TRAKCIÓ. A legoptimálisabb pénzügyi ajánlat, illetve partner megtalálása érdekében a vontatási társaság szeretné, hogy minél több hazai pénzintézet vegyen majd részt a pályázaton.
A banki ügyféltalálkozót a MÁV-TRAKCIÓ a hitelintézetek érdeklődésének felkeltése, a majdani verseny erősítése céljából rendezte meg. A fórum végén a bankok képviselői számos szakmai és gazdasági kérdést intéztek a vontatási társaság vezetőihez, amelyek előrevetítik élénkülő érdeklődésüket a MÁV-TRAKCIÓ által tervezett járműfejlesztési projekttel kapcsolatban.
Budapest, 2010. május 5.
MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kommunikáció
press@mav-trakcio.hu
A MÁV-TRAKCIÓ ZRt. szerepe a vasúti piacon - 2010.05.03.
ppt file, kB
2010. május 3.
Dr. Márkus Imre, vezérigazgató
Banki ügyféltalálkozó
2010. május 3.
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. bemutatása - 2010.05.03.
ppt file, kB
2010. május 3.
Márton Ferenc, működtetési vezérigazgató-helyettes
Banki ügyféltalálkozó
2010. május 3.
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2009. évi gazdálkodása - 2010.05.03.
ppt file, kB
2010. május 3.
Bihari Lajos, gazdasági vezérigazgató-helyettes
Banki ügyféltalálkozó
2010. május 3.





